IRODÁK TERVEZÉSE, BERENDEZÉSE

Vállalkozó vagy vállalatvezető vagy. Kinőttétek mostani irodátokat, egy nagyobbat béreltek ki. Vagy maradtok a mostaniban, de azt át kell alakítani. Szeretnéd egy reprezentatív és praktikus munkahelyet kialakítani, mely ügyfelek fogadására is alkalmas. És legyen összhangban az arculattal, amellyel esetleg szintén kellene valamit kezdeni.

És akkor hogyan tovább? Ki segítsen ebben? Egy olyan lakberendezőt találtál személyemben, aki egyszerre ért a márka marketinghez is, és hatékonyan bonyolítja le az összes ezzel kapcsolatos projektet, és ért a büdzsékezeléshez is. Neked most már csak döntened kell. A végén meg büszke leszel az irodádra, nem győzöd begyűjteni a gratulációkat az ügyfelektől. Itt vagyok és segítek Neked!

LAKBERENDEZŐT IGENIS ÉRDEMES ALKALMAZNI!

Otthonos és szép irodákat tervezek. Minden egyes általam tervezett, berendezett ingatlanba, amely később eladásra került, belépett az első érdeklődő, beleszeretett, és alku nélkül vagy felfele licitálva megvette. A beruházás az én díjammal együtt megtérült. Munkám ezért értékteremtő a Számodra hosszútávon. És rövidtávon is már! Egyben látom az egész projektet, és a közösen kitalált koncepciót (stílus, szín) végig tudom vinni. Az irodád része a vállalkozásod arculatának, ügyfelek találkoznak vele. Egyben munkahely is, ahol annál jobban folyik a munka, minél jobban érzik magukat a munkavállalók - és erre a szép és ergonomikus környezet nagy hatással van. Ez is egy szakma, tapasztalatok sora halmozódik fel projektjeim során, hogy mi mindenre kell figyelni egy recepciónál. Lecsökkenthető a beépítendő anyagok, bútorok, kiegészítők keresési ideje. Kapcsolatban állok irodabútor kereskedőkkel, lámpastúdiókkal, tehát specialista tervezőkkel, hogy minden kis részlet professzionális legyen. Kivitelező csapataimra is számíthattok!! És amikor elkészül az iroda, beköltöztök, élvezni fogjátok az ottlétet, büszkén hívtok el ügyfeleket.

KINEK AJÁNLOM?

  • Vállalkozóknak, kisvállalatok vezetőinek
  • Akik kinőtték jelenlegi irodájukat, és egy nagyobba terveznek költözni.
  • Akik jelenlegi irodájuk kialakításával nincsenek megelégedve.
  • Amely vállalkozás arculatváltás folyamatában van, és az új designt szeretnék az irodában is visszaköszönni
  • Akik reprezentatív és praktikus munkahelyet szeretnének kialakítani

TOP TIPP

Az iroda része a vállalat arculatának,így azzal összhangban kell lennie. Berendezésekor ezért a vállalat márkájának designjából induljunk ki.

NÉZD MEG A PORTFÓLIÓM

MIRE FIGYELEK?

  • Az iroda része a vállalkozásod arculatának. Különösen, ha ügyfélt is fogadsz itt, irodádnak a logóval, a márkaértékekkel összhangban kell lennie
  • Az esztétikumra: jobban megy a munka szép környezetben, és az ügyfelek szemében is növekszik vállalkozásod presztízse
  • A munkahelynek praktikusnak kell lennie: sokféle funkciónak kell helyet találnunk
  • Az irodában Nektek kell jól éreznetek Magatokat – a kulcsfontosságú munkavállalók véleményét kikérem és figyelembe veszem
  • A jó ár-érték arányos megoldásokat szeretem, amelyek hosszú távon megőrzik értéküket különlegességük, egyediségük, jó minőségük által
  • Azzal kalkulálok, hogy a befektetett összegnek – a mi munkánk díját is beleértve - meg kell térülnie
  • Igyekszem a költségvetés kereteit betartani, sőt több verziót is hozni

MILYEN TERÜLETEN TUDOK SEGÍTENI NEKED?

Olvasd el, milyen szolgáltatás csomagokat állítottam össze Neked irodád berendezéséhez.

LAKBERENDEZÉS

AKKOR VÁLASZD EZT, HA:MI AZ, AMIT KAPSZ TŐLEM?
  • ha emelni szeretnél a munkahelyed presztízsén, elégedetlen vagy annak kinézetével
  • ha nem tudod, hogyan hozd összhangba az irodád kinézetét az arculattal
  • munkaidőd értékes, és ezért nem szeretnél utánajárni a padlóburkolatnak, tapétának, bútoroknak, kiegészítőknek
  • stílus/szín eldöntéséhez képanyagok, hangulati tablók
  • berendezési terv (iroda)bútorok ajánlásával
  • recepcióterv
  • üzletportál terv
  • falszínek és festési terv
  • padlóburkolat-minták és -tervek
  • konyha- és mosdótervek
  • konkrét boltajánlások
ÁR: 300,000 Ft-tól (a végső ár az ingatlan nagyságától, a projekt bonyolultságától, az egyedi igényektől függően kerül kialakításra)

BELSŐÉPÍTÉSZET

  • ha erősen felújítandó vagy átalakítandó az iroda, máshová tennéd a tárgyalót, több íróasztalnak kellene hely
  • ha falakat kellene átmozgatni, bontani, felépíteni
  • ha új irodahelyiséget néztél ki, és azt teljesen meg kell tervezni
  • belsőépítészeti terv
  • berendezési tervek
  • látványtervek
  • bontási tervek
  • elektromos és vizes terv

BELSŐÉPÍTÉSZET ÉS LAKBERENDEZÉS

  • berendezési tervek bútorok ajánlásával

ÁR: 450,000 Ft-tól (a végső ár az ingatlan nagyságától, a projekt bonyolultságától, az egyedi igényektől függően kerül kialakításra)

MÁRKA MARKETING, BELSŐÉPÍTÉSZET ÉS LAKBERENDEZÉS

  • ha nincs rendben a vállalkozás logója, arculata (akkor ennek rendbetételét javaslom először), online/offline megjelenése
  • ha a logó mellett szükséged lesz majd új névjegykártyára, szóróanyagokra
  • ha az iroda utcai homlokzati megjelenését is ki kell fejleszteni

  • brand marketing terv és brief grafikus és online marketinges csapatoknak
  • arculati terv és kézikönyv
  • grafikai tervek logóra, névjegykártyára, szórólapokra, árlistára, üzletportálra
  • a honlap fejlesztésének márkamarketinges, esztétikai támogatása

ÁR: 750,000 Ft-tól (a végső ár az ingatlan nagyságától, a projekt bonyolultságától, az egyedi igényektől függően kerül kialakításra)

MÁRKAMARKETING, BELSŐÉPÍTÉSZET, LAKBERENDEZÉS ÉS KIVITELEZÉS KOORDINÁCIÓJA

  • ha szeretnéd, hogy a kivitelezés folyamata során időnként megjelenjek, és egyeztessek a tervek megvalósulásáról
  • ha szeretnéd, hogy megoldjam a megtervezett dolgok beszerzését (tapéta, csempe, bútorok, kiegészítők)

  • megtervezettek beszerzése
  • megvalósulás nyomonkövetése
ÁR: 750,000 Ft-tól plusz 8,000 Ft/óra koordináció (a végső ár az ingatlan nagyságától, a projekt bonyolultságától, az egyedi igényektől függően kerül kialakításra)

ITT ÜZENHETSZ

Ha tetszik az ajánlatom, szeretnél kapcsolatba lépni velem, írj emailt

ÉRDEKLŐDÖM

HÍVJ FEL ENGEM

Ha tetszik az ajánlatom, lennének kérdéseid, beszéljünk telefonon!

TELEFONÁLOK

BEMUTATKOZOM

MIT VÁRHATSZ TŐLEM?

  • Beleszeretős irodákat alkotok
  • A kezeim közül kikerülő munkahelyek szemet gyönyörködtetőek és praktikusak
  • Bármilyen stílusban szívesen tervezek
  • Összhangban az arculattal és a márkaértékekkel
  • Veled közösen megtervezzük és tartjuk a költségvetést
  • A megbeszélt határidőre elkészülünk csapatommal
  • A jó ár-érték arányos megoldásokat szeretem, amelyek hosszú távon megőrzik értéküket

RÓLAM MONDTÁK

  • "gyönyörű, mintha ide találták volna ki!"
  • "olyan kevés pillanat volt az életemben eddig, ami ennyire megérintett volna…köszönöm neked, Léna"
  • "tudom, hogy ma nagy nap van, előre is köszönöm, amit értem teszel. Mert ezt pénzben nem lehet kifejezni!"
  • "mint mindig, most is a kiváló ízlésedre szeretnék hagyatkozni"
  • "nagyon meg vagyunk elégedve a munkáddal, másoknak is fogunk ajánlani"
  • "mindig elvarázsolsz az ötleteiddel"
  • "ez szenzációs!"

ITT ÜZENHETSZ NEKEM

Ha tetszik az ajánlatom, szeretnél kapcsolatba lépni velem, írj egy emailt

ÉRDEKLŐDÖM
IRODÁK TERVEZÉSE, BERENDEZÉSE

HÍVJ FEL ENGEM

Ha tetszik az ajánlatom, lennének kérdéseid, beszéljünk!

+36 (20) 959 9007