NYARALÓ FELÚJÍTÁSA, BERENDEZÉSE

Szerencsés, aki otthona mellett egy nyaralóval is büszkélkedhet, ahova bármikor elmenekülhet a városi nyüzsgés elől. Hogy a nyaralód valóban minden igényedet kielégítse, bizony körültekintő tervezésre van szükség. Én igazi beleszeretős nyaralókat tervezek:

  • Olyanokat, ahol élmény az elvonulás a zsúfolt hétköznapokból.

  • Ahova örömmel mész a pároddal, családoddal vagy barátaiddal.

  • Amit szívesen adsz ki egy-egy hétre, és amiért sorban állnak majd a vendégek, hogy foglalhassanak nálad.

Nyaralód egy békés oázis lesz, legyen az ország bármely pontján - tó partján, avagy a hegyekben. Találjuk ki közösen a dizájnt, vagy nyugodtan bízd rám az egészet! A koncepciót végigviszem, egyensúlyt hozok létre a terekben, játszom a hangsúlyokkal, színekkel, formákkal. A bútorokat és kiegészítőket körültekintően választom, éppúgy ahogy a világítást, hogy végül az egész nyaraló egy csodás kis paradicsom legyen számodra. Kivitelező csapataimra számíthatsz!

LEHOCZKY LÉNA lakberendező vagyok

A hiánypótló Színtípus Otthonok lakberendezési koncepciót és gyakorlatot alkalmazom.

A Tv2 Újratervezés című műsorának egyik vezető tervezője és designere voltam.

Videóim a Beleszeretős Otthonok Youtube-csatornán láthatók.

Beleszeretős otthonokat, menő irodákat, szépségszalonokat, kávézókat, üzleteket tervezek kollégáimmal.

Munkáim rendszeresen jelennek meg lakberendezési és női magazinokban.

ÜGYFELEK VÉLEMÉNYE

  • Endre

    Ez szenzációs! Mindig elvarázsolsz az ötleteiddel!

    Endre
    Nyaraló-tulajdonos
  • Gyöngyi

    Mint mindig, most is a kiváló ízlésedre szeretnék hagyatkozni.

    Gyöngyi
    Apartman-tulajdonos
  • kozmetikus

    Beléptek ide a vendégek, és azonnal beleszerettek.

    kozmetikus
    Léna Beauty
  • beautician

    When my clients step in the new beauty salon, they immediately fall in love with the place.

    beautician

  • Kriszta
    Reggelente csak ülök az új nappalimban, és nem tudok betelni vele, annyira gyönyörű lett!!!
    Kriszta
    coach
  • Christina

    I just sit on my sofa sipping morning coffee, and I can never have enough of this splendid new living room.

    Christina

  • Arnold

    Thanks to your fabulous 3D design visuals we can sell our apartments a lot quicker.

    Arnold
    property developer

  • Maya

    Olyan kevés pillanat volt az életemben eddig, ami ennyire megérintett volna…köszönöm neked, Léna!

    Maya
    ház-tulajdonos
  • Zoltán

    Nagyon meg vagyunk elégedve a munkáddal, másoknak is fogunk ajánlani!

    Zoltán
    egy AirBnB-tulajdonos
  • Zoltán

    We are really satisfied with your job. Will recommend your services to our friends and acquaintances.

    Zoltán
    AirBnb owner

  • Tamás

    Ügyfeleink és kollégáink is le vannak nyűgözve az új irodától. Szintet léptünk!

    Tamás
    Cégmenedzser Kft.
  • Tamás

    Our clients and colleagues are impressed with the new office. We've levelled up in the game!

MILYEN TERÜLETEN TUDOK SEGÍTENI NEKED?

Válassz a különféle szolgáltatások közül! KATTINTS!

1.KONZULTÁCIÓ

AKKOR VÁLASZD EZT, HA:MI AZ, AMIT KAPSZ TŐLEM?
  • ha pár órában szeretnél konzultálni egy felújításban, designban jártas szakemberrel
  • ha szeretnéd kiadni a nyaralódat, de nem tudod, mi tetszene a vendégeidnek
  • ha szeretnéd felfrissíteni meglévő nyaralódat, és ötletekre, támpontokra van szükséged
  • ha vennél egy ingatlant, de nem tudod, hogy lesz abból álmaid nyaralója
  • inspiráló javaslatok design-kérdésekre
  • ötletek lakásfelújítás ügyében
  • megoldási irányok, amelyek mentén már tudtok magatoktól haladni
  • megnézzük, hogy ki lehet-e hozni a megvásárolandó ingatlanból azt, amit szeretnél
  • konkrét boltajánlások
ÁR: 60,000 Ft 2 órás konzultációra, plusz kiszállási díj Budapesten kívül

2. LAKBERENDEZÉS

AKKOR VÁLASZD EZT, HA:MI AZ, AMIT KAPSZ TŐLEM?
  • ha nem tudod, hogyan alakítsd át az ízléseteknek megfelelően a nyaralótokat
  • ha nincs időtök utánajárni a csempének, tapétának, bútoroknak, kiegészítőknek
  • ha unod régi bútoraidat, de nem tudod hol keress újakat vagy elbizonytalanodtál a bőség zavarában
  • stílus/szín eldöntéséhez képanyagok, hangulati tablók
  • berendezési terv bútorok ajánlásával
  • tapétaterv és –minták
  • csempeminták és -kiosztás
  • falszínek és festési terv
  • textilminták és függönyözési terv
  • konyhabútor / gardrób / fürdőszobabútor-tervek
  • konkrét boltajánlások
ÁR: 450,000 Ft-tól (a végső ár az ingatlan nagyságától, a projekt bonyolultságától, az egyedi igényektől függően kerül kialakításra)

3. BELSŐÉPÍTÉSZET ÉS LAKBERENDEZÉS

  • ha erősen felújítandó vagy átalakítandó a lakás, máshová tennéd a konyhát és a fürdőt, esetleg 1-2 helység méretét kicsit megváltoztatnád
  • ha falakat kellene átmozgatni, bontani, felépíteni
  • belsőépítészeti terv
  • berendezési tervek bútorok ajánlásával
  • látványtervek
  • bontási tervek
  • elektromos és vizes terv

  • tapétaterv és -minták

ÁR: 600,000 Ft-tól (a végső ár az ingatlan nagyságától, a projekt bonyolultságától, az egyedi igényektől függően kerül kialakításra)

4. BELSŐÉPÍTÉSZET, LAKBERENDEZÉS ÉS KIVITELEZÉS KOORDINÁCIÓJA

  • ha szeretnéd, hogy a kivitelezés folyamata során időnként megjelenjek, és egyeztessek a tervek megvalósulásáról
  • ha szeretnéd, hogy megoldjam a megtervezett dolgok beszerzését (tapéta, csempe, bútorok, kiegészítők)

  • megtervezettek beszerzése
  • megvalósulás nyomonkövetése
ÁR: 600,000 Ft-tól plusz 12,000 Ft/óra koordináció (a végső ár az ingatlan nagyságától, a projekt bonyolultságától, az egyedi igényektől függően kerül kialakításra)

KÉRJ AJÁNLATOT MÉG MA!

NYARALÓK

ITT ÜZENHETSZ NEKEM.
Ha szeretnél kapcsolatba lépni velem, írj egy emailt.

ÉRDEKLŐDÖM
NYARALÓK

HÍVJ FEL ENGEM.
Ha lennének kérdéseid, beszéljünk!

+36 (20) 959 9007

NYARALÓ FELÚJÍTÁSA, BERENDEZÉSE

Szerencsés, aki otthona mellett egy nyaralóval is büszkélkedhet, ahova bármikor elmenekülhet a városi nyüzsgés elől. Hogy a nyaralód valóban minden igényedet kielégítse, bizony körültekintő tervezésre van szükség. Én igazi beleszeretős nyaralókat tervezek:

  • Olyanokat, ahol élmény az elvonulás a zsúfolt hétköznapokból.

  • Ahova örömmel mész a pároddal, családoddal vagy barátaiddal.

  • Amit szívesen adsz ki egy-egy hétre, és amiért sorban állnak majd a vendégek, hogy foglalhassanak nálad.

Nyaralód egy békés oázis lesz, legyen az ország bármely pontján - tó partján, avagy a hegyekben. Találjuk ki közösen a dizájnt, vagy nyugodtan bízd rám az egészet! A koncepciót végigviszem, egyensúlyt hozok létre a terekben, játszom a hangsúlyokkal, színekkel, formákkal. A bútorokat és kiegészítőket körültekintően választom, éppúgy ahogy a világítást, hogy végül az egész nyaraló egy csodás kis paradicsom legyen számodra. Kivitelező csapataimra számíthatsz!

LEHOCZKY LÉNA lakberendező vagyok

Színtípus Otthonok lakberendezési koncepciót és gyakorlatot alkalmazom.
A Tv2 Újratervezés című műsorának egyik vezető tervezője és designere voltam.
Videóim a Beleszeretős Otthonok Youtube-csatornán láthatók.
Munkáim rendszeresen jelennek meg lakberendezési és női magazinokban.

MIRE FIGYELEK?

  • Szemet gyönyörködtető, szeretet- és életteli végeredményre.
  • A színek következetes és harmonikus használatára.
  • A hétköznapi térhasználatra, praktikumra. Mindennek legyen helye, bármekkora is az élettér.
  • A szívdobbanásra: ha valamibe beleszeretsz, arról nem foglak lebeszélni.
  • RÁD – a kedvenc stílusodból és színvilágodból indulok ki.
  • Tartom magam a költségvetés kereteihez.
  • Megbízható, profi kivitelező csapatokkal dolgozom.

ÜGYFELEK VÉLEMÉNYE

  • Endre

    Ez szenzációs! Mindig elvarázsolsz az ötleteiddel!

    Endre
    Nyaraló-tulajdonos
  • Gyöngyi

    Mint mindig, most is a kiváló ízlésedre szeretnék hagyatkozni.

    Gyöngyi
    Apartman-tulajdonos
  • kozmetikus

    Beléptek ide a vendégek, és azonnal beleszerettek.

    kozmetikus
    Léna Beauty
  • beautician

    When my clients step in the new beauty salon, they immediately fall in love with the place.

    beautician
    Léna Beauty
  • kozmetikus

    Beléptek ide a vendégek, és azonnal beleszerettek.

    kozmetikus
    Léna Beauty
  • Kriszta
    Reggelente csak ülök az új nappalimban, és nem tudok betelni vele, annyira gyönyörű lett!!!
    Kriszta
    coach
  • Christina

    I just sit on my sofa sipping morning coffee, and I can never have enough of this splendid new living room.

    Christina
    coach
  • Kriszta

    Reggelente csak ülök az új nappalimban, és nem tudok betelni vele, annyira gyönyörű lett!!!

    Kriszta
    coach
  • Arnold

    Thanks to your fabulous 3D design visuals we can sell our apartments a lot quicker.

    Arnold
    property developer
  • Arnold

    Thanks to your fabulous 3D design visuals we can sell our apartments a lot quicker.

    Arnold
    property developer
  • Maya

    Olyan kevés pillanat volt az életemben eddig, ami ennyire megérintett volna…köszönöm neked, Léna!

    Maya
    ház-tulajdonos
  • Zoltán

    Nagyon meg vagyunk elégedve a munkáddal, másoknak is fogunk ajánlani!

    Zoltán
    egy AirBnB-tulajdonos
  • Zoltán

    We are really satisfied with your job. Will recommend your services to our friends and acquaintances.

    Zoltán
    AirBnb owner
  • Zoltán

    Nagyon meg vagyunk elégedve a munkáddal, másoknak is fogunk ajánlani!

    Zoltán
    egy AirBnB-tulajdonos
  • Tamás

    Ügyfeleink és kollégáink is le vannak nyűgözve az új irodától. Szintet léptünk!

    Tamás
    Cégmenedzser Kft.
  • Tamás

    Our clients and colleagues are impressed with the new office. We've levelled up in the game!

    Tamás
    Cégmenedzser Kft.
  • Tamás

    Ügyfeleink és kollégáink is le vannak nyűgözve az új irodától. Szintet léptünk!

    Tamás
    Cégmenedzser Kft.

MEGJELENÉSEK

ELÉRHETŐSÉGEK

ITT ÜZENHETSZ

Ha tetszik, amit kaphatsz tőlem, és szeretnél kapcsolatba lépni velem, írj emailt

ÉRDEKLŐDÖM

HÍVJ FEL ENGEM

Ha tetszik a megközelítésem, lennének kérdéseid, beszéljünk telefonon!

TELEFONÁLOK

MILYEN TERÜLETEN TUDOK SEGÍTENI NEKED?

Válassz a különféle szolgáltatások közül!

KATTINTS!

Alább olvashatsz részletesen a szolgáltatásokról:

1. KONZULTÁCIÓ

AKKOR VÁLASZD EZT, HA:MI AZ, AMIT KAPSZ TŐLEM?
  • ha pár órában szeretnél konzultálni egy felújításban, designban jártas szakemberrel
  • ha szeretnéd kiadni a nyaralódat, de nem tudod, mi tetszene a vendégeidnek
  • ha szeretnéd felfrissíteni meglévő nyaralódat, és ötletekre, támpontokra van szükséged
  • ha vennél egy ingatlant, de nem tudod, hogy lesz abból álmaid nyaralója
  • inspiráló javaslatok design-kérdésekre
  • ötletek lakásfelújítás ügyében
  • megoldási irányok, amelyek mentén már tudtok magatoktól haladni
  • elmondom, hogy ki lehet-e hozni a megvásárolandó ingatlanból azt, amit szeretnél
  • konkrét boltajánlások
ÁR: 60,000 Ft 2 órás konzultációra, plusz kiszállási díj Budapesten kívül

2. LAKBERENDEZÉS

AKKOR VÁLASZD EZT, HA:MI AZ, AMIT KAPSZ TŐLEM?
  • ha nem tudod, hogyan alakítsd át az ízléseteknek megfelelően a nyaralótokat
  • ha nincs időtök utánajárni a csempének, tapétának, bútoroknak, kiegészítőknek
  • ha unod régi bútoraidat, de nem tudod hol keress újakat vagy elbizonytalanodtál a bőség zavarában
  • stílus/szín eldöntéséhez képanyagok, hangulati tablók
  • berendezési terv bútorok ajánlásával
  • tapétaterv és –minták
  • csempeminták és -kiosztás
  • falszínek és festési terv
  • textilminták és függönyözési terv
  • konyhabútor / gardrób / fürdőszobabútor-tervek
  • konkrét boltajánlások
ÁR: 450,000 Ft-tól (a végső ár az ingatlan nagyságától, a projekt bonyolultságától, az egyedi igényektől függően kerül kialakításra)

3. BELSŐÉPÍTÉSZET ÉS LAKBERENDEZÉS

AKKOR VÁLASZD EZT, HA:MI AZ, AMIT KAPSZ TŐLEM?
  • ha nem tudod, hogyan alakítsd át az ízléseteknek megfelelően a nyaralótokat
  • ha nincs időtök utánajárni a csempének, tapétának, bútoroknak, kiegészítőknek
  • ha unod régi bútoraidat, de nem tudod hol keress újakat vagy elbizonytalanodtál a bőség zavarában
  • ha erősen felújítandó vagy átalakítandó a lakás, máshová tennéd a konyhát és a fürdőt, esetleg 1-2 helység méretét kicsit megváltoztatnád
  • ha falakat kellene átmozgatni, bontani, felépíteni
  • belsőépítészeti terv
  • berendezési tervek bútorok ajánlásával
  • látványtervek
  • bontási tervek
  • elektromos és vizes terv
  • stílus/szín eldöntéséhez képanyagok, hangulati tablók
  • tapétaterv és -minták
  • csempeminták és -kiosztás
  • falszínek és festési terv
  • textilminták és függönyözési terv
  • konyhabútor / gardrób / fürdőszobabútor-tervek
  • konkrét boltajánlások
ÁR: 600,000 Ft-tól (a végső ár az ingatlan nagyságától, a projekt bonyolultságától, az egyedi igényektől függően kerül kialakításra)

4. BELSŐÉPÍTÉSZET, LAKBERENDEZÉS ÉS KIVITELEZÉS KOORDINÁCIÓJA

AKKOR VÁLASZD EZT, HA:MI AZ, AMIT KAPSZ TŐLEM?
  • ha nem tudod, hogyan alakítsd át az ízléseteknek megfelelően a nyaralótokat
  • ha nincs időtök utánajárni a csempének, tapétának, bútoroknak, kiegészítőknek
  • ha unod régi bútoraidat, de nem tudod hol keress újakat vagy elbizonytalanodtál a bőség zavarában
  • ha erősen felújítandó vagy átalakítandó a lakás, máshová tennéd a konyhát és a fürdőt, esetleg 1-2 helység méretét kicsit megváltoztatnád
  • ha falakat kellene átmozgatni, bontani, felépíteni
  • ha szeretnéd, hogy a kivitelezés folyamata során időnként megjelenjek, és egyeztessek a tervek megvalósulásáról
  • ha szeretnéd, hogy megoldjam a megtervezett dolgok beszerzését (tapéta, csempe, bútorok, kiegészítők)
  • belsőépítészeti terv
  • berendezési tervek bútorok ajánlásával
  • látványtervek
  • bontási tervek
  • elektromos és vizes terv
  • stílus/szín eldöntéséhez képanyagok, hangulati tablók
  • tapétaterv és -minták
  • csempeminták és -kiosztás
  • falszínek és festési terv
  • textilminták és függönyözési terv
  • konyhabútor / gardrób / fürdőszobabútor-tervek
  • konkrét boltajánlások
  • megtervezettek beszerzése
  • megvalósulás nyomonkövetése
ÁR: 600,000 Ft-tól plusz 12,000 Ft/óra koordináció (a végső ár az ingatlan nagyságától, a projekt bonyolultságától, az egyedi igényektől függően kerül kialakításra)

KÉRJ AJÁNLATOT MÉG MA!

ITT ÜZENHETSZ

Ha tetszik az ajánlatom, szeretnél kapcsolatba lépni velem, írj emailt

ÉRDEKLŐDÖM

HÍVJ FEL ENGEM

Ha tetszik az ajánlatom, lennének kérdéseid, beszéljünk telefonon!

TELEFONÁLOK