EGY KIÉGETT HÁZ ÚJJÁÉPÍTÉSE RÁCALMÁSON

A TV2 Klub Újratervezés című műsorának vezető tervezője és állandó szereplője vagyok a mindenkori műsorvezetők mellett. 2024-ben Stohl Andrással, Szabó Zsófival és Szabó AndrásCsutival dolgozhattam együtt. Az elmúlt két évad 10 házát én terveztem meg, beleértve a kivitelezési terveket és a dizájnt is. 

A mélyszegénységben élő családok sosem engedhetnének meg tervezőt maguknak, sosem tudnának megfinanszírozni ilyen mélységű átalakításokat, sosem tudnának olyan fantasztikus élményeket megengedni maguknak, amelyekhez a szerencse jóvoltából, ebbe a műsorba bekerülve lehetőségük nyílik. Álomszerű változások szemtanúi lehetünk. Szívesen csatlakoztam az Újratervezés csapatához - beletéve szívet, lelket, szakértelmet, kreativitást, odaadást, alázatot, hogy együtt tudjunk segíteni az álmok megvalósításában.

Célom, hogy az új alaprajzokkal, a személyre szabott kreatív koncepcióval pontosan a családok igényeire és élethelyzetükre hangolódjak, így biztosítva, hogy egy igazán beleszeretős és inspiráló otthon várja őket.

Az Újratervezés csapata ezúttal Rácalmásra látogatott, hogy egy kedves, öt tagú családnak nyújtson segítséget. A család néhány éve egy parasztházat örökölt Rácalmáson, ami miatt úgy döntöttek, hogy oda költöznek. Az örökölt ház azonban jelentős felújításra szorult, így ideiglenesen a telken található 40 négyzetméteres kis házba költöztek be. Sajnos, a nagy házban nem sokkal később tűz keletkezett. Így a ház állapota tovább romlott, jelentősen megemelve a felújítás költségeit. Mivel a családnak már nem volt elegendő erőforrása az ilyen mértékű helyreállításhoz, azóta is a kis házban kénytelenek élni.

A HÁZ AZ ÚJRATERVEZÉS ELŐTT:

Az elektromos tűz miatt tiszta korom lett az egész ház, ablakok törtek ki, és az elektromos vezetékek is teljesen tönkrementek. A felújítási bontások során további anomáliákra derült fény.

AZ ÚJ ALAPRAJZ:

Mivel az elmúlt években a család mindössze 40 négyzetméteren, egy két hálószobás házban élt, a tervezésnél az egyik legfontosabb célom az volt, hogy a nagy házban mindenkinek saját szobája lehessen. Ez azonban azt jelentette, hogy számos falat kellett bontani, és máshol újakat építeni. Emellett kiderült, hogy a padlószint sem volt egységes az egész házban, és a korábbi tűzeset okozta károkat is fel kellett mérnünk. Szóval, volt munka bőven... Ezért nem volt idő a habozásra, rögtön hozzá is láttunk. :)

ILYEN VÁLTOZÁSOK LESZNEK A HÁZON BELÜL:

  • Az előszobát és a mögötte húzódó szobát összenyitottuk. Ebből alakítottunk ki egy nagy közösségi teret, koynhával, étkezővel, nappalival. 
  • A nappali mellett egy kamra is helyet kapott, és megtartottuk a fürdőszobát is.
  • Az új nappali felett húzódó gerendát megerősítettük; ugyanígy a konyha mögötti, hátsó homlokzati falat is. 
  • Az eredeti alaprajzon látható, két oldalon lévő nagyobb szobákat 2-2 kisebb szobára osztottam fel - így mindenkinek lett privát szférája. 
  • A lányok szobáihoz egy kis beugrót kellett kialakítani, amelyen keresztül a szobák megközelíthetők.
  • Zsolti illetve a szülők szobái a közös nagy térből nyílnak. A szülőknél még egy új ablakot is kellett vágni a homlokzaton.

AZ ÚJ DESIGN:

A design tekintetében munkáim során szeretek ráhangolódni és inspirálni. Ráhangolódni a család ízlésére, stílusára, életmódjára, sorsára. Rácalmáson szerettem volna a rontó tűz energiáját ellensúlyozni, és védelmet behozni a házba. 

A MEGÚJULÁS TOVÁBBI RÉSZLETEI:

  • Arra törekedtem, hogy a víz energiája domináljon az otthonban, ezzel ellensúlyozva a tűz erejét és a tűz okozta traumát.
  • Ez a koncepció végigvonul a közösségi tereken, ahol a kék szín erőteljesen jelen van, kiegészítve finom, fahatású felületekkel, amelyek a kissé sötétebb tereket világosítják. 
  • A konyhában világos fahatású bútort választottam, vidám, patchwork-mintás csempével. 
  • Az étkezős nappaliban csodás vizi festmények láthatók. 
  • Zsolti nagy focirajongó és Fradi-drukker, ezért a szobájába ezzel kapcsolatos dekorációkat terveztem.
  • Márti, aki már igazi nagy lány, szereti a sorozatokat. Kedvence a Stranger Things, így ennek a sorozatnak a témájára építettem a szoba dekorációját. Ő fehér-szürke, letisztult stílust szeretett volna, amit szintén figyelembe vettem.
  • Zsófi, aki a rácalmási Amazonok Focicsapat alapító tagja és a 7-es számú mez tulajdonosa, csajos-focis témájú dekorációt kapott, a szobája pedig az általa kedvelt vaníliasárga színben pompázik. Így az Ő szobája egyszerre lett csajos és sportos.
  • A nagy horgászrajongó szülők hálószobáját egy csodás nádast ábrázoló poszter ékesíti. Az egész szobában a kék-bézs-fa játéka figyelhető meg. 

A CSODÁS ÁTALAKULÁS

ÍGY DOLGOZTUNK EGYÜTT AZ ÚJRATERVEZÉS CSAPATÁVAL:

Szuper projektmenedzserünk mellett, Buci segítsége nagyon jókor jött ebben a porjektben, hiszen igazán el voltunk úszva....Stohl András minden szakipari munkát kipróbált és előremozdított.

Továbbá, egy lelkiiismeretes és határtalan munkabírású csapattal voltam együtt Rácalmáson. Energiát, munkaórát, akaratot nem kímélve dolgoztunk a lakáson.

Külön köszönet H.Bíró Lacinak, Vandának, Csabinak, Tomiknak, Feriknek és a szerkesztőségnek, operatőröknek, hangmérnököknek, vágóknak.

A TV2 MŰSORA:

HÉTFŐ
KEDD

SZERDA
CSÜTÖRTÖK

PÉNTEK

A design tekintetében munkáim során szeretek kiindulni VALAKIBŐL, VALAMIBŐL. Ez a valami lehet a család ízlése, stílusa, életmódja, a helyszín, igazából bármi. Érden két gondolat vezérelt. Egyrészt az idei trendszínek - ezért esett a mustársárgára a választásom. Ennek is a puha, pasztell változata mellett döntöttem, ehhez párosítottam bézst, fehéret, szürkésbarnát a konyhában, nappalirészben, hálószobában. A lányok birodalmába tovább vittem a bézs színt, ehhez egy trendeket és a kamaszkort is kiálló, rózsaszín pöttyös tapétát választottam.