ÁTVARÁZSOLT HÁZ TARJÁNBAN
A TV2 Klub Újratervezés című műsorának vezető tervezője és állandó szereplője vagyok a mindenkori műsorvezetők mellett. 2024-ben Stohl Andrással, Szabó Zsófival és Szabó AndrásCsutival dolgozhattam együtt. Az elmúlt két évad 10 házát én terveztem meg, beleértve a kivitelezési terveket és a dizájnt is.
A mélyszegénységben élő családok sosem engedhetnének meg tervezőt maguknak, sosem tudnának megfinanszírozni ilyen mélységű átalakításokat, sosem tudnának olyan fantasztikus élményeket megengedni maguknak, amelyekhez a szerencse jóvoltából, ebbe a műsorba bekerülve lehetőségük nyílik. Álomszerű változások szemtanúi lehetünk. Szívesen csatlakoztam az Újratervezés csapatához - beletéve szívet, lelket, szakértelmet, kreativitást, odaadást, alázatot, hogy együtt tudjunk segíteni az álmok megvalósításában.
Célom, hogy az új alaprajzokkal, a személyre szabott kreatív koncepcióval pontosan a családok igényeire és élethelyzetükre hangolódjak, így biztosítva, hogy egy igazán beleszeretős és inspiráló otthon várja őket.
Az Újratervezés csapata az 5. héten egy Táton élő, négy tagú családot karolt fel. A Hajdú családban a Covid-járvány áldozatot szedett: Nati, Dóri és Dávid elveszítették anyukájukat. Apjuk, János próbál minden módon a gyerekeiről gondoskodni, az édesanyát a lehető legjobb módon pótolni. Legnagyobb álma, hogy egy házat építhessen nekik, és így elhagyhassák az albérletet. Vett is egy telket, azonban szerencsétlenségére ott mégsem lehet építkezni. A helyzet kilátástalannak tűnt...Ám az Újratervezés Csapata minden helyzetet megold!! Az angyalok is támogatnak minket. Tarjánban talált a Produkció egy árverés alatt álló házat, amelyet meg tudtunk venni a családnak.
A HÁZ AZ ÚJRATERVEZÉS ELŐTT:
Nincsenek szavak arra ugyanakkor, hogy milyen siralmas állapotban van az ingatlan.. Na de mindegy is, innen csak felfele vezet az út!! Voltak pozitívumai ennek a háznak. Menthető állapot, nagy terek. Tudom, ez talán nem sok így leírva… Mindenesetre nekiálltam, és megszületett az átalakítási terv. Sok bontás, aztán jön az építés!
AZ ÚJ ALAPRAJZ:
Átterveztem az érdi házat. Egy picinyke otthon, melyet újjávarázsolunk az Újratervezés szuper kivitelezőcsapatával, mialatt a család - természetesen másutt - kikapcsolódik, feltöltődik, élményeket szerez. Ki gondolná, de érdemes lesz falat mozgatni majd, mégha pár centiért is tesszük meg.
ILYEN VÁLTOZÁSOK LESZNEK A HÁZON BELÜL:
|
AZ ÚJ DESIGN:
MINDEN MEGÚJUL:
|
A CSODÁS ÁTALAKULÁS
ÍGY DOLGOZTUNK EGYÜTT AZ ÚJRATERVEZÉS CSAPATÁVAL:
Nagyon köszönöm a teljes Csapatnak, hogy ezúttal is teljes odaadással és szorgalommal dolgozhattunk együtt az utolsó simításoknál; mind méltán lehetünk büszkék az elvégzett munkára. Ebből a siralmas kísértetházból, a hosszas tervezés, és a még hosszabb kivitelezési folyamatok után végre minden apró részlet a helyére került, és átadhattuk az otthont Jánosnak és gyerekeinek, Natinak, Dórinak és Dávidnak.
Külön köszönet H.Bíró Lacinak, Vandának, Tominak, back-office-kollégáknak és a szerkesztőségnek, operatőröknek, hangmérnököknek, vágóknak.
A TV2 MŰSORA:
ÁTVARÁZSOLT HÁZ TARJÁNBAN
A TV2 Klub Újratervezés című műsorának vezető tervezője és állandó szereplője vagyok a mindenkori műsorvezetők mellett. 2024-ben Stohl Andrással, Szabó Zsófival és Szabó AndrásCsutival dolgozhattam együtt. Az elmúlt két évad 10 házát én terveztem meg, beleértve a kivitelezési terveket és a dizájnt is.
A mélyszegénységben élő családok sosem engedhetnének meg tervezőt maguknak, sosem tudnának megfinanszírozni ilyen mélységű átalakításokat, sosem tudnának olyan fantasztikus élményeket megengedni maguknak, amelyekhez a szerencse jóvoltából, ebbe a műsorba bekerülve lehetőségük nyílik. Álomszerű változások szemtanúi lehetünk. Szívesen csatlakoztam az Újratervezés csapatához - beletéve szívet, lelket, szakértelmet, kreativitást, odaadást, alázatot, hogy együtt tudjunk segíteni az álmok megvalósításában.
Célom, hogy az új alaprajzokkal, a személyre szabott kreatív koncepcióval pontosan a családok igényeire és élethelyzetükre hangolódjak, így biztosítva, hogy egy igazán beleszeretős és inspiráló otthon várja őket.
Az Újratervezés csapata az 5. héten egy Táton élő, négy tagú családot karolt fel. A Hajdú családban a Covid-járvány áldozatot szedett: Nati, Dóri és Dávid elveszítették anyukájukat. Apjuk, János próbál minden módon a gyerekeiről gondoskodni, az édesanyát a lehető legjobb módon pótolni. Legnagyobb álma, hogy egy házat építhessen nekik, és így elhagyhassák az albérletet. Vett is egy telket, azonban szerencsétlenségére ott mégsem lehet építkezni. A helyzet kilátástalannak tűnt...Ám az Újratervezés Csapata minden helyzetet megold!! Az angyalok is támogatnak minket. Tarjánban talált a Produkció egy árverés alatt álló házat, amelyet meg tudtunk venni a családnak. Nincsenek szavak arra ugyanakkor, hogy milyen siralmas állapotban van az ingatlan.