ÚJRATERVEZÉS ALBERTIRSÁN
A Tv2 Újratervezés című műsorában szerepelek designerként, illetve tervezőként. Házról házra járva megfogalmazom a Nézőknek, hogy a megvalósult átalakítások mennyit javítanak a családok életkörülményein, miképp teszik könnyebbé, szebbé a szülők és gyerekek mindennapjait.
Hatalmas megtiszteltetésként élem meg, hogy - több lakberendező kollégám mellett - én magam is áttervezek házakat. A mélyszegénységben élő családok sosem engedhetnének meg tervezőt maguknak, sosem tudnának megfinanszírozni ilyen mélységű átalakításokat, sosem tudnának olyan fantasztikus élményeket megengedni maguknak, amelyekhez a szerencse jóvoltából, ebbe a műsorba bekerülve lehetőségük nyílik. Álomszerű változások szemtanúi lehetünk. És szívesen csatlakoztam az Újratervezés csapatához - beletéve szívet, lelket, szakértelmet, kreativitást, odaadást, alázatot, hogy együtt tudjunk segíteni az álmok megvalósításában.
Az Újratervezés csapatával ebben a projektben egy albertirsai házat újítottunk fel. Az ötfős Demeter-család háza megrekedt a felújítás során, a törlesztőrészlet agyonnyomta őket, támogatásra nem számíthattak, semmi forrásuk nem volt a befejezésre. Egy viszonylag kedvező elrendezésű családi házat kellett helyrehoznunk, megszépítenünk.
A HÁZ AZ ÚJRATERVEZÉS ELŐTT:
Ritkán találkozom ilyen félig-meddig állapotú házzal. A felmérés során észrevettem szép dolgokat: ilyen a burkolat az étkezőben és konyhában, amit maga Pisti rakott le. Ott a falak is rendben vannak. Látszik a nagyszobában - ahol jelenleg Enikőék öten alszanak egy ágyban - a kreatív gondolkodás. Minden más romos, penészes. Tele is lettem bizonyossággal: biztosan sokkal szebb házat kapnak vissza Enikőék. És el is indult bennem már a kreatív ötletgyártás...
AZ ÚJ ALAPRAJZ:
Átterveztem az albertirsai házat. Egy félig-meddig romos ház, melyet újjávarázsolunk az Újratervezés szuper kivitelezőcsapatával, mialatt a család - természetesen másutt - kikapcsolódik, feltöltődik, élményeket szerez. Sok alapvető változás történik az elrendezésben úgy, hogy alig kell falakat mozgatnunk.
ILYEN VÁLTOZÁSOK LESZNEK A HÁZON BELÜL:
|
AZ ÚJ DESIGN:
A design tekintetében munkáim során szeretek kiindulni VALAKIBŐL, VALAMIBŐL. Ez lehet a család ízlése, stílusa, életmódja, a helyszín, igazából bármi. Enikő meg is súgta nekem, hogy mindig is egy fekete-fehér konyhát szeretett volna... Ez nagyon inspirált: el is indult bennem már a kreatív ötletgyártás... Fekete-fehér olyan konkrét, határozott az eddigi házakhoz képest. És kiegészítem némi pinkkel. Örömömet leltem ebben az utazásban is.
MINDEN MEGÚJUL:
|
A CSODÁS ÁTALAKULÁS
ÍGY DOLGOZTUNK AZ ÚJRATERVEZÉS CSAPATÁVAL:
Egy fantasztikusan odaadó és munkabírású csapattal voltam együtt Albertirsán. Energiát, munkaórát, akaratot nem kímélve dolgoztunk a házon. Jól tudtunk együttműködni - ötleteket újra kellett gondolni a valós körülmények között, küzdöttünk centikért, és mindent meg tudtunk oldani közösen.
Stohl András és Kárpáti Rebeka közben pedig a családdal töltött sok időt, akik ki tudtak kapcsolni, pihentek, játszottak - ezen a téren is álomszerű élményekben volt részük.
Külön köszönet Eszternek, Lacinak, Csabiknak, Mikának, Tomiknak, Ferinek és a szerkesztőségnek, operatőröknek, hangmérnököknek, vágóknak.
A tervek készítésénél köszönetet mondok két kollégámnak, akik a háttérből segítettek: Kárász Nikolettnek és Oláh Krisztiánnak.
A TV2 MŰSORA:
ÚJRATERVEZÉS ALBERTIRSÁN
A Tv2 Újratervezés című műsorában szerepelek designerként, illetve vezető tervezőként. Házról házra járva megfogalmazom a Nézőknek, hogy a megvalósult átalakítások mennyit javítanak a családok életkörülményein, miképp teszik könnyebbé, szebbé a szülők és gyerekek mindennapjait.