ÚJRATERVEZÉS AZ ÁRVÍZ SÚJTOTTA BÖHÖNYÉN

A Tv2 Újratervezés című műsorában szerepelek designerként, illetve tervezőként. Házról házra járva megfogalmazom a Nézőknek, hogy a megvalósult átalakítások mennyit javítanak a családok életkörülményein, miképp teszik könnyebbé, szebbé a szülők és gyerekek mindennapjait.

Hatalmas megtiszteltetésként élem meg, hogy - több lakberendező kollégám mellett - én magam is áttervezek házakat. A mélyszegénységben élő családok sosem engedhetnének meg tervezőt maguknak, sosem tudnának megfinanszírozni ilyen mélységű átalakításokat, sosem tudnának olyan fantasztikus élményeket megengedni maguknak, amelyekhez a szerencse jóvoltából, ebbe a műsorba bekerülve lehetőségük nyílik. Álomszerű változások szemtanúi lehetünk. És szívesen csatlakoztam az Újratervezés csapatához - beletéve szívet, lelket, szakértelmet, kreativitást, odaadást, alázatot, hogy együtt tudjunk segíteni az álmok megvalósításában.

Az Újratervezés csapatával ebben a projektben egy böhönyei házat újítottunk fel. A Molnár-család házát Böhönyén a júliusi vihar és villámárvíz lakhatatlanná tette. Az eddigi életük élhetetlenné vált, ám szerencsére segíthettünk nekik. A "felborult természeti rendet" billenti vissza egyensúlyi állapotba az újjávarázsolt ház designja. A föld, a növényzet, a nap mint természeti erők szimbólumai, színei jelennek meg az otthonban. Földszínek, halványzöld árnyalatok, virág- és famotívumok, tájképek és naptükrök várják az újra beköltöző családot.

A HÁZ AZ ÚJRATERVEZÉS ELŐTT:

Bár a szerkesztőség felkészített, bevallom, megdöbbentett a ház állapota azon az augusztusi napon, amikor elutaztam Böhönyére felméréseket végezni a tervezés előkészítéseként. Ugyanakkor tele is lettem bizonyossággal: biztosan sokkal szebb házat kapnak vissza Zoltánék. És el is indult bennem már a kreatív ötletgyártás...

AZ ÚJ ALAPRAJZ:

Átterveztem a böhönyei házat. Egy árvíz sújtotta családi otthon, melyet újjávarázsolunk az Újratervezés szuper kivitelezőcsapatával, mialatt a család - természetesen másutt - kikapcsolódik, feltöltődik, élményeket szerez. Sok alapvető változás történik az elrendezésben úgy, hogy alig tudunk majd falakat átmozgatni. A ház egy vályogház alapvetően, majdnem minden fal 40 cm vastag, teherhordó funkcióval.

LÁTVÁNYTERVEK:

ILYEN VÁLTOZÁSOK LESZNEK A HÁZON BELÜL:

  • Nagyobb fürdőszobájuk lesz Molnáréknak, ahol a gyerekek kényelmesen fürödhetnek egy nagy kádban.
  • A fürdő mellett lesz egy külön mosdó. A reggeli rohanásban egy ötfős családnál fontos, hogy ne kelljen egymásra várjunk.
  • Praktikusabb konyhában tud majd főzni Szandi. A konyha összes funkciója (ételtárolás, előkészítés, főzés, mosogatás) karnyújtásnyira kerül egymáshoz képest.
  • Igazi családi konyha lesz, központban a ház melegséget adó szívével, az étkezőasztallal, ahol az esti összetartozós beszélgetések zajlanak majd egy vacsora keretében.
  • Bármilyen picurka, de kedves kuckózós, tévénézős nappalijuk lesz. Összebújva együtt nézhetnek egy jó kis filmet péntek esténként.
  • A szülők hálója a nyugodt elvonulás helyszíne lesz. Többet nem fog vizesedni, a fürdőből származó ázást a Csapattal megszüntetjük.
  • A kamasz Anna kap egy édes kis szobácskát. A fiúk egy másik gyerekszobában lesznek együtt.
  • Teljesen új vízhálózat, elektromos vezetékek, kapcsolók, konnektorok. Új nyílászárók kívül-belül. Új burkolatok, falak szépen kifestve, letapétázva.

AZ ÚJ DESIGN:

A design tekintetében munkáim során szeretek kiindulni VALAMIBŐL. Ez a valami lehet a család ízlése, stílusa, életmódja, a helyszín, igazából bármi. Ebben a faluban felborult a természeti rend. A házat legyűrte a víz. Az ötletem az volt, hogy a többi természeti erő energiáival billentsük vissza az egyensúlyt. A föld, a növényzet, a nap mint természeti erők szimbólumai, színei jelennek meg. Földszínek, halványzöld árnyalatok, virág- és famotívumok, tájképek és naptükrök várják az újra beköltöző családot beleszeretős otthonukban. 

MINDEN MEGÚJUL:

  • Pasztell földszínek jelennek meg a falakon - halvány bézs és zöld.
  • Már az előszobában egy kedves napmotívum fogadja a hazatérőt. Az előszobán keresztül jönnek be az új, friss, pozitív energiák otthonunkban - fogadjuk ezt az energiát szép környezetben.
  • A konyhabútor alsó frontja kellemes zöld árnyalatú, felső ajtajai fenyőből készültek.
  • A fa étkezőasztal felett egy modern, falemezekből készült lámpát akasztottunk fel.
  • A fürdő csempéje fajellegű, dekorja a nyírfakérgű kosárfonást idézi.
  • A nappali tapétáján kedves mezei virágok láthatók. Akár a ház mögötti rétről is szedhettük volna őket. Gyönyörűen harmonizál a halványzöld dívánnyal. A mustársárga csíkos párnák természetes lenből készültek.
  • A szülők harmonikus hálójában a somogyi dombságot festettem fel, puha pasztell földszínekben. Több napmotívum is megjeleni az ággyal szemközti falon: naptükör, napdekor.
  • A kamasz Anna szobájába egy hatalmas szivárványt rajzoltam fel, amely ugye a nap és a fény játéka.
  • A fiúknál kivételt tettem: szuper autós tapétát és sok-sok autós dekort kaptak.
  • A ház homlokzata gyönyörű pasztell olivazöldben pompázik, mely nagyon jól ellenpontozza a terrakotta tetőcserepeket.

A CSODÁS ÚJ EGYENSÚLY:

ÍGY DOLGOZTUNK AZ ÚJRATERVEZÉS CSAPATÁVAL:

Egy fantasztikusan odaadó és munkabírású csapattal voltam együtt Böhönyén. Energiát, munkaórát, akaratot nem kímélve dolgoztunk a házon. Jól tudtunk együttműködni - ötleteket újra kellett gondolni a valós körülmények között, küzdöttünk centikért, és mindent meg tudtunk oldani közösen. Közben kaptam a savazást. Nyilván dobtam fel a labdákat a srácoknak :))))

Ördög Nóri közben pedig a családdal töltött sok időt, ki tudtak kapcsolni, pihentek, játszottak - ezen a téren is álomszerű élményekben volt részük Szandiéknak és a gyerkőcöknek.

Külön köszönet Eszternek, Lacinak, Csabiknak, Mikának, Tomiknak, Ferinek és a szerkesztőségnek, operatőröknek, hangmérnököknek, vágóknak.

A tervek készítésénél köszönetet mondok két kollégámnak, akik a háttérből segítettek: Kárász Nikolettnek és Oláh Krisztiánnak.

A TV2 MŰSORA:

#1
#2
#3
#4
 
ÚJRATERVEZÉS AZ ÁRVÍZ SÚJTOTTA BÖHÖNYÉN

A Tv2 Újratervezés című műsorában szerepelek designerként, illetve vezető tervezőként. Házról házra járva megfogalmazom a Nézőknek, hogy a megvalósult átalakítások mennyit javítanak a családok életkörülményein, miképp teszik könnyebbé, szebbé a szülők és gyerekek mindennapjait.