EGY APRÓCSKA HÁZ ÚJRATERVEZÉSE ÉRDEN

2020 szeptemberétől a Tv2 Újratervezés című műsorában szerepelek designerként, illetve tervezőként. Házról házra járva megfogalmazom a Nézőknek, hogy a megvalósult átalakítások mennyit javítanak a családok életkörülményein, miképp teszik könnyebbé, szebbé a szülők és gyerekek mindennapjait.

Hatalmas megtiszteltetésként élem meg, hogy - több lakberendező kollégám mellett - én magam is áttervezek házakat. A mélyszegénységben élő családok sosem engedhetnének meg tervezőt maguknak, sosem tudnának megfinanszírozni ilyen mélységű átalakításokat, sosem tudnának olyan fantasztikus élményeket megengedni maguknak, amelyekhez a szerencse jóvoltából, ebbe a műsorba bekerülve lehetőségük nyílik. Álomszerű változások szemtanúi lehetünk. És szívesen csatlakoztam az Újratervezés csapatához - beletéve szívet, lelket, szakértelmet, kreativitást, odaadást, alázatot, hogy együtt tudjunk segíteni az álmok megvalósításában.

Az Újratervezés csapatával ebben a projektben egy csöppnyi érdi házat alakítunk át. Kittiék négyesben egy pici albérletben laktak, ahonnan ki kell sajnos gyorsan költözniük, Még nem tudnak átköltözni a megöröklött házrészbe - a felújítás megrekedt, semmi forrásuk nincs a befejezésre, és ráadásul hamarosan érkezik a harmadik gyermek. Egy rendkívül kicsi alapterületű otthont kellett megtervezni a (nemsokára) ötfős nagycsaládnak. 

A HÁZ AZ ÚJRATERVEZÉS ELŐTT:

Szóltak nekem a szerkesztők, hogy nagyon kicsi a ház - ám, bevallom, még így is meghökkentett az épület mérete azon a júliusi napon, amikor kiugortam Érdre felméréseket végezni a tervezés előkészítéseként. Láttam, hogy elindultak munkálatok, van elképzelés, mégis áll a folyamat. Olyan rossz állapotban is volt az ingatlan ezen felül, hogy tele is lettem eltökéltséggel: nem kérdés, hogy Kitti és családja ennél sokkal jobbat érdemel. És záporoztak az ötletek...

AZ ÚJ ALAPRAJZ:

Átterveztem az érdi házat. Egy picinyke otthon, melyet újjávarázsolunk az Újratervezés szuper kivitelezőcsapatával, mialatt a család - természetesen másutt - kikapcsolódik, feltöltődik, élményeket szerez. Ki gondolná, de érdemes lesz falat mozgatni majd, mégha pár centiért is tesszük meg.

LÁTVÁNYTERVEK:

ILYEN VÁLTOZÁSOK LESZNEK A HÁZON BELÜL:

  • A legnagyobb szobából nappalit és szülői hálót rendezünk be. Ezt a kompromisszumot a kis alapterület miatt kell meghozzuk. A két funkciót egy térelválasztóval különítjük el egymástól.
  • Regi és Dorci kapnak egy hatalmas szobát - rengeteg helyet hagyva a játéknak.
  • Befejezzük Tőzsérék fürdőszobáját, ahol a gyerekek kényelmesen fürödhetnek egy nagy kádban.
  • Igazi családi konyhában főzhet majd Kitti, központban a ház melegséget adó szívével, az étkezőasztallal, ahol a fontos esti beszélgetések zajlanak majd egy vacsora keretében.
  • Teljesen új nyílászárók, radiátorok, elektromos vezetékek, kapcsolók, konnektorok. Új burkolatok, falak szépen kifestve, letapétázva.

AZ ÚJ DESIGN:

A design tekintetében munkáim során szeretek kiindulni VALAKIBŐL, VALAMIBŐL. Ez a valami lehet a család ízlése, stílusa, életmódja, a helyszín, igazából bármi. Érden két gondolat vezérelt. Egyrészt az idei trendszínek - ezért esett a mustársárgára a választásom. Ennek is a puha, pasztell változata mellett döntöttem, ehhez párosítottam bézst, fehéret, szürkésbarnát a konyhában, nappalirészben, hálószobában. A lányok birodalmába tovább vittem a bézs színt, ehhez egy trendeket és a kamaszkort is kiálló, rózsaszín pöttyös tapétát választottam.

MINDEN MEGÚJUL:

  • Pasztell földszínek jelennek meg a falakon a nappaliban/hálóban, konyhában, fürdőben - plusz a divatos és mustársárga. Mivel a házban nincs túl sok fény, csakis világos színekben gondolkodtunk. A színösszeállítás a ház több pontján is konzisztensen köszön vissza.
  • A kislányok szobájába egyértelműen rózsaszínt terveztem, annak puha árnyalatát, ami szép és megnyugtató bézzsel kombinálva.
  • Függőleges csíkokkal dekoráltam a falakat. Alacsony belmagasságnál egy hasznos vizuális trükk, hogy a tér magasabb hatású legyen. Ez a minta a konyhában és a nappaliban is visszaköszön.
  • A csíkokat felfestettem a falra - tapétát nem volt érdemes ezeken a régi falakra ragasztani.
  • Dorci és Reni szobájában a kortalan pöttyös tapéta nagyon kedves dekoráció. A lányok cicásak, így cicás grafikákat tettem ki.
  • A hálószobát halványbarna lapfüggönnyel választottam el a nappalitól. Ezt Kittiék el is húzhatják, és akkor az ágyból tévézhetnek. Egyébként pedig, behúzva a térelválasztót, a lehetőségekhez képest elvonulós lesz a hálójuk. A térelválasztó abban is segít, hogy a szobába lépve, ne az ágy táruljon elénk, hanem két kisebb fotel. Azt érezhetjük így, hogy a nappaliba toppanunk be.
  • Kitt és Gábor ágya fölé a házasság szentségéről, az összetartozásról terveztem be grafikákat.
  • A konyha frontja és pultja is bézs lesz. A csempében és a falfestésben, illetve a kiegészítőkben jelenik meg a sárga és barna, mint kiegészítő szín.
  • Több bútort is "meghackeltem" - nem illett az eredeti színe a koncepcióba se a gyerekágyaknak, se a médiaszekrénynek - így lefújtam az előbbieket bézs krémfestékkel, utóbbit bronz fémfestékkel.

A CSODÁS ÁTALAKULÁS

ÍGY DOLGOZTUNK AZ ÚJRATERVEZÉS CSAPATÁVAL:

Egy fantasztikusan odaadó és munkabírású csapattal voltam együtt Érden. Energiát, munkaórát, akaratot nem kímélve dolgoztunk a házon. Jól tudtunk együttműködni - ötleteket újra kellett gondolni a valós körülmények között, küzdöttünk centikért, és mindent meg tudtunk oldani közösen.

Stohl András és Kárpáti Rebeka közben pedig a családdal töltött sok időt, akik ki tudtak kapcsolni, pihentek, játszottak - ezen a téren is álomszerű élményekben volt részük Kittiéknek és a gyermekeiknek.

Külön köszönet Eszternek, Lacinak, Csabiknak, Mikának, Tomiknak, Ferinek és a szerkesztőségnek, operatőröknek, hangmérnököknek, vágóknak.

A tervek készítésénél köszönetet mondok két kollégámnak, akik a háttérből segítettek: Kárász Nikolettnek és Oláh Krisztiánnak.

A TV2 MŰSORA:

HÉTFŐ
KEDD
SZERDA
CSÜTÖRTÖK
PÉNTEK