Modern és minimalista design legénylakás
2024 március 17.
Üvegterasz a Balaton-felvidéken
2024 június 14.
Üvegterasz a Balaton-felvidéken
2024 június 14.
Modern és minimalista design legénylakás
2024 március 17.

POLGÁRI MILIŐ

Egy kedves ügyfelem saját maga rendezte be a lakását, melyet Airbnb kiadásra szánt. Azonban nem volt teljesen elégedett az eredménnyel, a klasszikus, polgári stílusú lakás nem sugározta azt a különleges atmoszférát, amit megálmodott.

Ekkor keresett meg engem, és megkért, hogy hozzam ki a jelen helyzetből a maximumot. A feladat nem volt egyszerű: a falak színén és a meglévő bútorokon nem változtathattam, és a többi feladatot is kis költségvetéssel kellett megoldani.

A lakás egy régi nagypolgári ház fő emeletén található. A célom az volt, hogy az épületre jellemző klasszikus stílust erősítsem a lakásban.  A mennyezet gyönyörű stukkói adták az alapot, ehhez igazítottam a falakat is. Kazettákkal díszítettem őket, hogy erősítsem a polgári miliőt.

A nappaliban a kandalló új helyre került, fölötte pedig egy gyönyörű tükröt helyeztem el, ami tágítja a teret és eleganciát sugároz. Új díszpárnákat választottam, melyek harmonizálnak az ülőgarnitúra kékes színével. Ez a kék és lila szín megjelenik a nappali új szőnyegében is, melynek színárnyalatai sötétebb tónusban összegzik azt a két színt, amelyek a hálószobákban megjelennek. Ez a harmónia teszi igazán különlegessé ezt a nagypolgári otthont.

A mályva szobában a boltív alá gondosan válogatott festményeket helyeztem el, amelyek tökéletesen illeszkednek a szoba falainak színéhez. A szoba eleganciáját egy stílusban és színben harmonizáló komóddal is erősítettem.

A kék hálószobában is kazettákkal díszítettük a falakat, hogy harmonizáljanak a nappali hangulatával. Az elegáns, klasszikus stílust tovább erősíti a nappaliban használthoz hasonló csodás csillár, amely a hálószoba központi eleme lett. A bútorok pozíciója eredetileg nem volt megkomponálva, így átrendeztem őket, hogy az elrendezés ideális legyen. A falikarok nem voltak stílusosak eredetileg, ezért lecseréltem őket a csillárokkal harmonizáló falikarokra, így az összhatás sokkal kiegyensúlyozottabb és stílusosabb lett.

Az üres falakra festmények kerültek, melyek stílusa és képkerete tökéletesen illeszkedik a polgári miliőhöz. Végezetül pedig élettel telivé varázsoltam a teret gyönyörű virágcsokrokkal, így az eredmény egy stílusos, barátságos és hívogató Airbnb lakás lett, amelybe a belépő vendégez azonnal beleszeretnek.